Duplacsapás

2022. 10. 11., k - 11:10
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két helyen egyszerre ütöttek rajta a rendőrök egy-egy új pszichoaktív anyagot áruló dílerre Hernádnémetiben.

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 35 éves nővel szemben. A gyanúsítottak 2022. október 6-át - azaz elfogásukat megelőzően – Hernádnémeti településen új pszichoaktív anyagot szereztek meg és árultak.

A rajtaütésben résztvevő Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztály és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai a két helyszínen több mint két és fél millió forintot, és új pszichoaktív anyagot foglaltak le, a szer csomagolásához szükséges eszközöket, mérlegeket.

A Miskolci Rendőrkapitányság a 28 éves férfit őrizetbe vette, és vele szemben előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására. A másik díler az eljárás jelen szakaszában szabadlábon védekezik.

A kábítószerek, az új pszichoaktív anyagok mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk is kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet!

janka

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.