Duplázott a gyanúsított
Gázolajlopás gyanúja miatt állították elő, de emellett más bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították.
Órákkal a bűncselekmény elkövetése után is gázolajszagot árasztott B. Nándor ruhája, akit azzal gyanúsít a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, hogy 2014. szeptember 29-én hajnalban egy ácsi telephelyen parkoló tehergépkocsiból leszívott 40 liter gázolajat. Az üzemanyagot kettő kannába töltve vitte volna el, de a biztonsági őr megzavarta őt, így azokat hátrahagyva elmenekült. Nem sokkal később a 29 éves ácsi férfit elfogták a rendőrök. Gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy régóta figyelte a telephelyet, így tudta, mikor van mozgás a teherautók körül. Bevallotta azt is, hogy a gázolajat továbbadta volna annak, aki fizet érte.
A nyomozás során gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy nem csak ezt az egy bűncselekményt követte el, hanem ő tört be egy ácsi családi házba, ahol több napon át életvitelszerűen tartózkodott. A férfi ezt is elismerte gyanúsítotti kihallgatásakor. Elmondta, hogy 2014. szeptember 26-án költözött be a házba a tulajdonos tudta és engedélye nélkül, miután édesanyja elzavarta otthonról. Csak egy pokrócot vitt magával, távozáskor azonban B. Nándor szemetet és megrongált bútorokat hagyott maga után. Azt állította, hogy kitakarított volna, de nem talált seprűt a házban. A gyanúsított ellen üzletszerűen elkövetett lopás vétség, rongálás vétség és magánlaksértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.