Éber szomszéd

2015. 01. 10., szo - 13:23
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint betört egy hétvégi házba.

Egy állampolgár 2015. január 10-én 1 óra 34 perckor telefonon arról tett bejelentést Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, hogy Debrecenben, az Akácvirág utcában, a szomszédja házába egy ismeretlen személy betört. A bejelentő elmondta, hogy a férfi egy zseblámpával világított az udvaron és valamit pakolt az utcán is, majd a Fiat típusú személygépkocsijával sietősen elhajtott.

A rendőrök azonnal a helyszínre indultak, majd amikor a Monostorpályi útra kanyarodtak meglátták a bejelentésben szereplő autót, mely Debrecen-Pac irányába közlekedett. A járőrök szolgálati gépkocsijukkal követni kezdték a járművet, melyet megállítottak és igazoltatták az 50 éves sofőrt, aki a kérdésekre összefüggéstelenül válaszolt. A helyi lakos állítása szerint gépkocsijával az Akácvirág utcában lerobbant, de meglepetésére az autó mégis beindult és elhajtott onnan.

A rendőrök M. Józsefet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A terhelt a gyanú szerint az Akácvirág utcában található ház kerítésén átmászott, majd bement az egyik melléképületbe, ahonnan bográcsot, viharlámpát és más értéktárgyakat vitt ki az utcára, azonban a bűncselekmény elkövetése közben megzavarták, ezért a zsákmányát hátrahagyva elmenekült a helyszínről. Az 50 éves M. József a kihallgatása során beismerő vallomást tett.

A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben – őrizetbe vétele mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Hírfolyam

 

Elfutni nem érdemes

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály egyenruhásai egy 27 éves férfit fogtak el. Elfogatóparancs volt érvényben ellene, ruhája drogot rejtett, és fogyasztott is.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Újabb díler került rendőrkézre

A balmazújvárosi nyomozók a DELTA Program keretében elfogtak egy helyi lakost, aki a gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett.