Egy angyalföldi panzióban bujkált a körözött férfi

2017. 10. 04., sze - 13:54
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök és a TEK műveleti egysége elfogta azt a férfit, aki ellen zsarolás bűntett kísérlet miatt adtak ki elfogatóparancsot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóságával együttműködve 2017. október 4-én 5 óra 10 perckor egy angyalföldi panzióban elfogta az 57 éves budapesti K. Györgyöt. A férfi ellen 2017. augusztus 30-án adtak ki elfogatóparancsot zsarolás bűntett kísérlet miatt.

A nyomozók K. Györgyöt a BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányságára előállították, majd a Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították, ahol megkezdte jogerős büntetését.


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.