Egy autóval érkeztek, kettővel távoztak

2018. 11. 24., szo - 05:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói egy hét alatt újabb autótolvajokat fogtak. A budapesti férfit és élettárását a lopott autó szétbontása közben érték tetten.

A 37 éves budapesti B. Csaba és párja, a 30 éves tóalmási H. Renáta 2018. november 22-én 3 óra 30 perc körül autójukkal leparkolt Újbudán, majd a férfi kiszállt a kocsiból és elsétált az Ábel Jenő utcához, ahol ellopott egy portugál rendszámú autót. B. Csaba a kőbányai házukhoz vitte a lopott járművet, és a garázsban elkezdte szétbontani.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály kollégáival ekkor érték tetten az elkövetőket. A nyomozók a férfit és a nőt is elfogták. A rendőrök a garázsban több – feltehetően bűncselekményből származó – gépjárműalkatrészt, valamint az autók eltulajdonításához használható eszközöket foglaltak le. Megtaláltak egy olyan motorblokkot is, ami egy 2016 januárjában Mosonmagyaróvárról ellopott autóból származik.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói B. Csabát és H. Renátát lopás bűntett és orgazdaság vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak