Egy biztonsági szolgálat munkatársainak adták ki magukat

2015. 05. 06., sze - 08:31
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Vádemeléssel zárult a három gyanúsított ügye, akik otthonában rabolták ki hegyvidéki ismerősüket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást F. Tamás 38 éves, P. Bertalan 35 éves budapesti lakosok, valamint K. Gábor 33 éves kiskunmajsai lakos ellen.

Mint arról korábban hírt adtunk 2014. augusztus 29-én 21 óra 45 perc körüli időben K. Gábor és F. Tamás - magukat egy távfelügyeleti biztonságtechnikai cég alkalmazottainak kiadva - bementek egy Budapest XII., Magas úti házba, az ott tartózkodó férfit megtámadták, bántalmazták és megkötözték. A házban kutatást végeztek, amelynek során készpénzt, ékszereket és fegyvereket tulajdonítottak el, majd a helyszínről egy személygépkocsival elmenekültek. A sértett a támadás következtében könnyű sérülést szenvedett. A támadókat a rendőrök 96 órán belül elfogták.

Az ügyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya befejezte és a keletkezett ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak