Egy fának és egy kerítésnek is nekiment autójával az ittas sofőr, a rendőrök eljárást indítottak ellene

2022. 09. 23., p - 09:48
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Egy 25 éves tapolcai lakos 2022. május 29-én a hajnali órában a 77-es számú főúton közlekedett személygépkocsijával, Hegyesd felől tartott Tapolca irányába. Haladása során elvesztette uralmát a jármű felett, melynek következtében egy kanyarban letért az úttestről. Ezután egy jelölőbóján áthajtva egy árokszéli fának csapódott, majd egy kerítésnek is nekiütközött. A sofőr a baleset után gépjárművét hátrahagyva távozott a helyszínről. A kiérkező járőrök adatgyűjtést végeztek, és azonosították a sofőrt, akit nem sokkal később a lakcímén igazoltattak. Mivel a férfinél felmerült az ittasság gyanúja, az egyenruhások mintavétel céljából előállították. A szakértői vizsgálat is megállapította, hogy a járművezető szervezetében a baleset időpontjában szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt.

A 25 éves férfit a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, és ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

baleset


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.