Egy fokossal bántalmazta áldozatát

2022. 04. 15., p - 08:43
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 25 éves férfinak emberölés kísérlet elkövetésének gyanúja miatt kell felelnie. A hajdú-bihari nyomozók bűnügyi őrizetbe vették.

Bántalmazásról érkezett bejelentés a rendőrségre 2022. március 15-én este. Egy férfi korábbi sérelmeit akarta megtorolni ismerősén, egy 51 éves nőn. A sértett balmazújvárosi otthona előtt találkoztak, ahol összevitatkoztak, majd a férfi egy fokossal többször megütötte a nőt. Ámokfutása azonban itt nem ért véget, a földön fekvő asszonyt behúzta az ingatlan udvarára, ahol tovább folytatta a bántalmazást, „megöllek” kijelentéseket hangoztatva. Menekülésre csak akkor szánta el magát, amikor a nő a rendőrség értesítésével fenyegette.

Az egyenruhások nagy erőkkel a 25 éves gönci lakos keresésébe kezdtek, majd elfogatóparancsot adtak ki ellene. A borsod-abaúj-zemplén megyei rendőrök 2022. április 13-án Encsen találták meg a rokonainál bujkáló férfit, akit másnap átadtak a hajdú-bihari kollégáiknak. L. László gyanúsítotti kihallgatásán nem tett vallomást.

A nyomozók emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vették bűnügyi őrizetbe és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, azonban az elkészült orvosszakértői vélemény megállapította, hogy a bántalmazás eszköze és módja alkalmas lehetett volna a nő életének kioltására is.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.