Egy híján 50
Kéthetes célkörözési akciót tartott a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Elfogtak vagy megtaláltak 49 személyt, köztük kettőt kábítószerrel összefüggő bűncselekmények miatt köröztek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya újabb kéthetes összehangolt körözési akciót szervezett. Ezúttal a IX. és a XIX. Kerületi Rendőrkapitánysággal tekintettek át 481 körözési eljárást. Az adatok értékelésének és az információk ellenőrzésének eredményeként a BRFK Közrendvédelmi Főosztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály, illetve az érintett rendőrkapitányságok munkatársaival 49 körözött személyt fogtak el, vagy találtak meg, akik közül kettőt kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt kerestek, valamint ráleltek két eltűntként keresett emberre is.
Az elfogatóparancsok alapját képező bűncselekmények között a kábítószer birtoklása mellett szerepelt – többek között – emberölés előkészülete, fogolyszökés, szexuális erőszak, zsarolás, rablás, lopás, garázdaság, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, kapcsolati erőszak, becsületsértés, hatóság félrevezetése és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény is.
Volt, aki nem várta meg, hogy a rendőrök menjenek érte, inkább önként jelentkezett a hatóságnál, amikor a célkörözési nyomozók hozzátartozóin keresztül felvették vele a kapcsolatot. Így tett például az a 17 éves fiú, akit emberölés előkészülete miatt kerestek. Mások a nehezebb utat választották; a fővárosban próbáltak elrejtőzni. Egyiküket a munkahelyén, egy budai építkezésen fogták el, mert nem kezdte meg a testi sértés miatt kiszabott egy év hat hónap börtönbüntetését, egy másik bujkálót a XX. kerületben fogtak el, őt bódult járművezetés miatt körözték a hatóságok, mivel a korábban kiszabott tíz hónap börtönbüntetését nem kezdte meg.
Egy 35 éves norvég férfi egészen Csehországig menekült a felelősségre vonás elől, de hiába.
Ajánljuk figyelmükbe korábban kiadott közleményünket.
https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/csehorszagig-menekult