Egy külföldi nő több mint 200 millió forint értékű eurót csalt ki áldoztaitól – a fővárosi nyomozók befejezték a vizsgálatot
Rip deal néven ismert a bűncselekmény, amellyel 2019 decembere és 2020 decembere között három alkalommal károsíthattak meg magyar sértetteket. Egy külföldi nő gondos szervezéssel, valós cégek nevében, jól felépített kerettörténettel ejtette tévedésbe áldozatait.
Egy eladásra hirdetett budapesti családi ház megvételére jelentkezett angol és olasz telefonszámokról egy magát olasz üzletember képviselőjének kiadó nő. Az értékes ingatlan adásvételében játszott közvetítői szerepéért 200 ezer eurót kért. Az asszony 2020. december 3-ára egy fővárosi ügyvédnél beszélt meg találkozót a hirdetővel, akinek ott be kellett mutatnia, hogy nála van a körülbelül hetvenmillió forint értékű valuta. A pénzt egy borítékba tették, amit a nő mintegy véletlenül a táskájába rakott, de szinte azonnal vissza is adta, mondván: fizetni csak az üzlet létrejötte után kell. Nem sokkal később sietősen távozott, ami az ügyvédnek és az ingatlantulajdonosnak gyanús lett, ezért kibontották a borítékot. A tasakban euró helyett jóval kevesebbet érő üzbég bankjegyek voltak (200 üzbegisztáni szum alig ér többet, mint öt forint). A lakáshirdető az éppen taxiba szálló nő után rohant, és visszatartotta a rendőrök érkezéséig. A 200 ezer euró az asszony táskájának az észrevétlen borítékcserét segítő rejtett rekeszéből került elő.
A BRFK nyomozásának adatai szerint az asszony nem először követett el ilyen bűncselekményt Magyarországon. Egy évvel korábban egy-egy ipari telephely látszólagos megvásárlása kapcsán kért 200-200 ezer euró közvetítési díjat. A trükkös módon kicserélt borítékokban akkor papírfecniket találtak a becsapott üzletemberek, akik már csak későn vették észre a csalást. A nő jól felépített történetekkel dolgozott; a bizalom elnyerése érdekében az ingatlanhirdetőkkel Rómában is tárgyalt, mielőtt kicsalta volna pénzüket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya három rendbeli üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a 43 éves V. Florica román állampolgárt, aki tagadta a bűncselekmények elkövetését. A nő letartóztatását a bíróság elrendelte.
Az eljáró rendőri szerv az ügy iratanyagát most megküldte az illetékes ügyészségnek.