Egy nap alatt hat terjesztőt kapcsoltak le a Szabolcs vármegyei nyomozók

2023. 03. 27., h - 12:39
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a két társaság Nyírbogáton, Nyírbátorban és Encsencsen árusított kábítószereket.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága és a Nyírbátori Rendőrkapitányság nyomozói, valamint a Jonatán közterületi bevetési egység munkatársai összehangolt rendőri akció keretében vonták intézkedés alá a kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható H. R. 27 éves, V. B. 26 éves és H. L.-né 50 éves encsencsi lakosokat. A nyomozás adatai szerint H. R. nyírbogáti tartózkodási helyén árusította a kábító hatású illegális szereket a vele egy háztartásban élő V. B. közreműködésével. Vevőiket a lakóház ablakán át, vagy az udvaron szolgálták ki. A rendőrök a nyírbogáti lakóingatlanban 2023. március 23-án tartottak kutatást, és kábítószer gyanúját keltő anyagot foglaltak le a konyhaszekrényből, valamint az eljárás alá vont H. R. ruházatából is. A lakóházban üzemelő kályhából egy összeégett mobiltelefont, és egy digitális mérleget is lefoglaltak, amelyeket a gyanúsítottak igyekeztek a rendőrök érkezésekor megsemmisíteni. Az ügyben gyanúsított H. L.-né 50 éves encsencsi lakos is, aki a megalapozott gyanú szerint a fia, H. R. által beszerzett, és tőle kapott kábítószereket árusította távollétében az encsencsi otthonukban.  A rendőrök az encsencsi lakóházban is kutatást tartottak, és két csomag kábítószer gyanúját keltő anyagot, valamint több százezer forint összegű készpénzt foglaltak le. H.R.-t őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, míg társai szabadlábon védekezhetnek.

A nyomozók 2023. március 23-án egy nyírbátori családi házban is kutatást tartottak, ahol lefoglaltak 230,5 gramm mennyiségű kábítószer gyanúját keltő anyagot, amelynek egy része eladásra készen önzáró tasakokba kiporciózva várta vevőit, valamint digitális mérlegeket, mobiltelefont és csomagolóanyagokat, amelyeket a gyanúsítottak a bűnös tevékenység folytatásához használtak. A kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőeljárás adatai szerint a lakóházban élő család tagjai. J. I. S. 57 éves, J. I. S. 30 éves, és J. I. S.-né 50 éves nyírbátori lakosok anyagi haszonszerzés érdekében kábítószereket árusítottak ügyfeleiknek. A szülők nyírbátori lakóhelyükön, míg fiúk Nyírbogáton terjesztette a kábító hatású tiltott anyagot, amelyet pakkonként ötezer forintért adtak. A nyírbátori nyomozók a családtagokat kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanújával kihallgatták, az apát és a fiát őrizetbe vették és előterjesztés tettek letartóztatásuk indítványozására, míg az asszony szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.