Egy nap alatt rendőrkézen a gyöngyösi rabló

2022. 05. 22., v - 12:45
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pénzszerzés reményében vette el a gyalogos táskáját.

Egy szűcsi lakos 2022. május 20-án 17 óra 35 perc körül Gyöngyös, a Vezekényi úton hátulról megfogta egy gyalogos nő vállát, majd kezéből kitépte a táskáját és elszaladt a helyszínről. A férfinak csak pénzre volt szüksége, ezért a táskától, és annak tartalmától útközben megszabadult.

A sértett az eset következtében földre esett és nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülése keletkezett.

A rendőrök az adatgyűjtést követően beazonosították a 19 éves gyanúsítottat, akit másnap délután Gyöngyös belvárosában elfogták, majd a rendőrkapitányságon őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki, melyen beismerő vallomást tett. Továbbá a nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A férfi ellene a Gyöngyösi Rendőrkapitányság rablás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.