Egy napon belül azonosították és elfogták az erőszakoskodót

2019. 09. 14., szo - 19:15
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a férfit, aki egy nővel próbált meg erőszakoskodni egy erzsébetvárosi társasház lépcsőházában.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. szeptember 13-án érkezett bejelentés, hogy egy nőt 10 óra 30 perc körül egy férfi megtámadott és erőszakoskodni akart vele Budapest VII. kerületében.

A kiérkező járőröknek a sértett elmondta, hogy éppen a kaputelefonon csengetett be, amikor egy férfi hátulról átkarolta, befogta a száját és az éppen kinyíló ajtón berángatta a lépcsőházába. A férfi ezt követően a nőt a földre rántotta, többször megütötte és ott erőszakoskodni próbált vele. A nőnek sikerült kiszabadulnia a férfi fogásából és felszaladt az emeletre, ahol segítséget kért, eközben az elkövető kimenekült a házból.


Az ügyben a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntett kísérlet miatt indított eljárást, majd az elvégzett nyomozási cselekmények, adatelemzések és kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a budapesti 26 éves R. Andrást. A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály beosztottjai a férfit Budapest VIII. kerületében, a Práter utcában 2019. szeptember 14-én elfogták. 


A nyomozók a 26 éves R. Andrást szexuális erőszak bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!