Egy napon belül őrizetben a józsefvárosi rablópáros

2021. 11. 13., szo - 15:09
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a bejelentést követő 24 órán belül elfogta a feltételezett elkövetőket.

Az ügyeletes orvos értesítette a rendőrséget 2021. november 11-én éjjel arról, hogy az egyik ellátásra jelentkező beteg feltehetően bűncselekmény áldozata lett. A kiérkező rendőrök meghallgatták a sérült férfit, aki elmondta, hogy 2021. november 10-én hajnalban a Blaha Lujza térnél követni kezdte őt két fiatalember, akik később leszólították és az értékei átadására szólították fel. Mivel ennek nem tett eleget, bántalmazták, s egyikük meg is szúrta. A magatehetetlen férfitől elvették mobiltelefonját és a pénzét is.

A rendőrök 2021. november 12-én 3 óra 20 perckor a Blaha Lujza téren elfogták és a kerületi kapitányságra előállították az egyik feltételezett elkövetőt, a 18 éves O. Ádámot. Nem sokkal később, 14 óra 10 perckor társát, D. Barnabást is megtalálták, akit szintén a józsefvárosi rendőrségre vittek.

A VIII. kerületi nyomozók O. Ádámot és D. Barnabást rablás bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.