Egy óra alatt elfogták a rablás gyanúsítottját

2013. 12. 20., p - 22:48
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Késsel a kezében követelte a bevételt az egyik gyulai dohányboltban egy férfi. Miután megkapta a pénzt, elmenekült. A rendőrök a szomszédos városban fogták el.

A Gyulai Rendőrkapitányságra 2013. december 20-án 17 óra 58 perckor érkezett bejelentés arról, hogy rablás történt Gyulán, a Honvéd utcában. Egy ismeretlen, aki az arcát sállal takarta el bement egy dohányboltba, ahol késsel a kezében a napi bevételt követelte az eladótól. Miután a nő átadta neki a pénzt, elmenekült. A kapitányság rendőrei perceken belül a helyszínre érkeztek és adatokat, információkat gyűjtöttek a történtekről. A bejelentéstől számított alig több mint egy óra elteltével, 19 óra 10 perckor a Sarkadi Rendőrkapitányság munkatársaival a Gyulától 15 kilométerre lévő Sarkadon elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A 27 éves F. Tibornál elszámoltatásakor pénzt is találtak, melyet a ruházata alá rejtett el. A Gyulai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a vésztői lakóhellyel rendelkező, de hajléktalanként élő férfi ellen.


Kapcsolódó oldalak