Egy óra alatt elfogták a rablás gyanúsítottját - fotókkal
Idős hölgyet bántalmazott egy férfi és a pénzét követelte.

A rendőrségre érkezett bejelentés 2014. március 24-én kora délután arról, hogy ismeretlen személy Battonyán egy családi házba bemászott a kerítésen át, majd az egyik helységben magához vett egy kerti kéziszerszámot és megfenyegette az ott lakó idős hölgyet, pénzt követelt tőle. A sértett menekülni próbált és segítségért kiáltott, miközben a tettes a szerszámmal bántalmazta, majd elmenekült a helyszínről. A sértett a bántalmazás miatt könnyű sérülést szenvedett.
A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szolgálatának munkatársai azonnal a helyszínre vonultak és megkezdték az elsődleges nyomozati cselekmények végrehajtását, helyszíni szemlét, adatgyűjtést, tanúkutatást. A gyors munka eredményeként egy óra múlva, 13 óra 45 perckor elfogták a súlyos bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható F. Zsoltot. A 38 éves helyi férfit a nyomozók előállították és rablás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették. Az eljárást a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja.