Egy órán belül elfogva

2023. 04. 18., k - 12:49
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett az ebédjét még meg tudta melegíteni, amikor a figyelmét elterelve elvitték a gázpalackját a konyhájából. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően vacsoraidőre visszakerült hozzá a gázpalack.

Egy 33 és egy 25 éves helyi lakost gyanúsít a rendőrség azzal a bűncselekménnyel, ami 2023. április 17-én 14 óra körül történt Jászladányban. Az ingatlantulajdonos éppen megmelegítette a gáztűzhelyén az ebédjét, majd elfogyasztotta azt, amikor kopogtattak. A sértett kinyitotta ugyan az ajtót, de kitessékelte a kapun kívülre a hívatlan látogatót. Amíg a sértett figyelmét elterelte az idősebbik jogsértő, addig a fiatalabbik férfi besurrant a lakóházba és a konyhában lévő gázpalackot a nyomásszabályozóval együtt eltulajdonította.

Bejelentést követően azonnali adatgyűjtésbe kezdtek a rendőrök, akik gyorsan a feltételezett elkövetők nyomára akadtak. Lakcímükről állították elő a féltestvéreket, akiket lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgattak. A nyomozók kutatáskor a terheltek lakcímén, egy ágyneműtartóban bukkantak rá a gázpalackra, amit a sértettnek visszaadtak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.