Egy szempillantás alatt tűnt el az autó

2025. 04. 11., p - 12:00
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykátai rendőrök elfogták a 19 éves tolvajt.

Többet nem hagyja az indítókulcsot az autójában az a férfi, akinek néhány nappal ezelőtt ellopták az autóját, miközben beugrott egy helyi kisboltba vásárolni Sülysápon. A kocsi gazdája csupán néhány perce volt bent az üzletben, amikor hallotta, hogy valaki nagy kerékcsikorgatással indult el. De ekkor még nem fogott gyanút. Befejezte a vásárlást, majd ahogy kilépet a bolt ajtaján, azonnal tudatosult benne, hogy az ő autója kerekei csikorogtak.

A sértett azonnal hívta a rendőröket, akik rövid hajtóvadászatot követően, Kókán találták meg az eltűnt kocsit, amiben a 19 éves H. István ült. Amikor észrevette a zsarukat, kiszállt az autóból, befutott egy ingatlanba, de ez zsákutca volt számára, hiszen nem tudott tovább menekülni. A rendőrök elfogták, előállították és lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás során szabadlábon védekezhet.


Hírfolyam

 

Letartóztatásban az álrendőr

Előbb rendőrnek, majd banki alkalmazottnak adta ki magát az az ismeretlen, aki egy nyugdíjas nővel az összes pénzét le akarta vetetni a számlájáról, mint mondta, biztonsági okból.

 

Segítsen ha látta a balesetet!

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 20010/1066/2025. bü. számon indított eljárást egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt.

 

Tartozásból tettlegesség: rablás miatt őrizetben

Egy bajai férfi nemcsak hogy nem fizette vissza a tartozását, de dulakodásba is keveredett a hitelezőjével. A vita rablásba torkollott – a rendőrök néhány órán belül elfogták az elkövetőt.

 

Eltűnt Sümegi Mónika

A rákosmenti rendőrök a lakosság segítségét kérik a 45 éves nő megtalálásában.