Egyéves gyerekük mellett rejtegette a marihuánát a házaspár

2022. 05. 18., sze - 05:30
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Az apát és az anyát lakásukban fogták el a KR NNI miskolci nyomozói, míg a drogbizniszben alattuk álló díler kezén az utcán kattant a bilincs.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály (KR NNI NBEFO) Miskolci Osztálya kezdett el nyomozni azzal a 37 éves budapesti férfivel szemben, akiről olyan hírek terjedtek, hogy Szerbiából származó drogot raktároz. Az információ valósnak bizonyult, ugyanis amikor az NNI miskolci egysége 2022. május 16-án fővárosi lakásában elfogta, közel 50 kg kábítószert találtak nála. A toxikológus szakértő szerint a lefoglalt anyagok közül 39 kg olyan marihuánát tartalmazott, mely egy prekurzor vegyülettel volt átitatva, így új pszichoaktív anyagnak minősül. Ezen felül 9 kg hasist azonosított a szakértő, de találtak még a nyomozók amfetamint, valamint kábítószer fóliázására és csomagolására alkalmas gépet is. 

A nyomozás arra is rávilágított, hogy P. Igor abban a lakásban porciózta és árusította a drogot, amiben 23 éves feleségével, valamint 1 éves és 16 éves lányaival együtt élt. Volt, hogy a kábítószert nagy tételben adta tovább a kereskedői hálózatban alatta álló tagoknak. Még saját családjára sem volt tekintettel, a különböző bizniszeket az ő jelenlétükben végezte. Felesége olyan szinten tudott drogügyleteiről, hogy az ő varróhelyiségében, közvetlen egy autóba tehető gyerekülés mellett tárolták a marihuánatömböket.

A pár elfogásának napján ütöttek rajta a nyomozók az egyik díleren is. K. Krisztiánt Budapesten, a Hungária körút és a Szörényi utca kereszteződésében állították meg, mikor szegedi albérletébe tartott hazafele. A 30 éves férfi autójába nem sokkal korábban került bele az a papírdoboz, ami szemeteszsákokba csomagolt drogtömböket rejtett, összesen 5 kg-ot. Épp olyanokat, amiket a rendőrök P. Igor lakásán találtak. A marihuánával teli pakkok – azt gondolván, hogy a kábítószerkereső kutyák így nem fognak szagot fogni – pirospaprikával voltak beporozva. A csel azonban nem jött be, még kutya sem kellett ahhoz, hogy a nagyértékű zsákmányt a nyomozók lefüleljék.

Az autóban, valamint a lakásban talált és lefoglalt kábítószerrel a KR NNI miskolci nyomozói összesen 50 000 adag drog piacra kerülését akadályozták meg. Ennek feketepiaci értéke közel 150 millió forint.  

A rendőrök ezen felül lefoglaltak két nagyértékű gépkocsit is.

A KR NNI NBEFO miskolci munkatársai mind a három embert jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, és vizsgálják, hogy terhükre róhatók-e más bűncselekmények is. A nő szabadlábon védekezik, míg a két férfit a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvó férfi feje mellől lopott

A jászberényi rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki besurrant egy jászberényi ingatlanba, és amíg a tulaj békésen aludt, a házban kutakodott, majd onnan készpénzt lopott el.

 

Nem nyaralni indult

Gurulós bőröndbe pakolta a kispesti házból ellopott tárgyakat egy férfi, aki végül a szomszédok karjában landolt.