Egyházi tárgyakat loptak

2018. 03. 09., p - 13:24
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök megtalálták a Kunszentmártonban ellopott Krisztust ábrázoló alkotást.

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság eljárást indított lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. Még 2017. július 14. és 2017. július 17. között Kunszentmártonban a Köttön utca és a Kőrös-parti sétány kereszteződésében található úgynevezett Juhász Keresztről eltulajdonították a Jézust, illetve a Szent Vendelt ábrázoló alkotást. A helyi nyomozók a beszerzett adatok és információk alapján 2018. március 8-án  házkutatást tartottak két kunszentmártoni ingatlanban, ahol megtalálták az eltulajdonított egyházi tárgyak egy részét.

A rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakosokat. A 23 éves M. Patrikot, a 18 éves P. Ildikót és a 22 éves R. Bencét gyanúsítottként kihallgatták.

 

l

 


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.