Együtt, néha mással vagy egyedül

2024. 07. 24., sze - 11:53
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tolnai rendőrök őrizetbe vettek két mözsi férfit, akik betörések és egyéb lopások miatt kerültek a figyelem középpontjába.

A napokban tett feljelentést egy szekszárdi férfi ismeretlen tettes ellen, aki az elmúlt egy hónapban betört a lakatlanul álló mözsi házukba. Befeszítette az ajtót, majd műszaki cikkeket, kerékpárokat és egy létrát vitt el nagyjából 120 ezer forint értékben. A helyi zsaruk hamar eljutottak a vélt elkövetőkhöz, akiket két nappal később már gyanúsítottként hallgattak ki. A fiatalabb, 22 éves férfi részletes beismerő vallomást tett, idősebb társa nem nyilatkozott. Az elvitt értékek lefoglalásával a kár részben megtérült. Mindkettőjük ellen több eljárás van folyamatban, ezek közül néhányban közösen, a többiben más társakkal vagy egyedül vettek részt.

A repertoáron szerepelt lopás gépkocsi utasteréből, egy teherautó platója alól pedig az akkumulátorokat szerelték le. Egy esetben egy ház udvarára másztak be, és fémeket szedtek össze. Az idősebb gyanúsítottnak a fenti lopásokon kívül zaklatás miatt is felelnie kell, illetve több esetben egyedül is követett el bolti lopásokat.

A párost őrizetbe vették, és indítványozták letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben a falánk tolvaj

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették azt a 22 éves nőt, aki országszerte, közel egy tucat alkalommal lopott üzletekből. Alkalomadtán el is falatozta zsákmányát, ám fizetni nem szándékozott.

 

Fő az egészség

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományának első alkalommal szerveztek sport- és egészségnapot Szekszárdon.