El akarta venni a telefont

2016. 11. 10., cs - 11:26
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 23 éves férfit rablással gyanúsítják az érdi nyomozók.

 

Rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya J.  Renátó 23 éves érdi lakos ellen.

 

A férfi a rendelkezésre álló adatok szerint 2016. november 10-én a kora délutáni órákban egy érdi utcán szólított meg egy 11 éves fiút, akitől cigarettát akart kérni.  A sértett a 23 éves férfi kérésének ellenére nem állt meg. J. Renátó utána ment, elé lépett, kiabálni kezdett a gyermekkel és megpróbálta elvenni a kezében lévő telefont. A készülék kicsúszott J. Renátó kezéből, a gyermek pedig elfutott a helyszínről. A kisfiú hazament és édesanyjával együtt indult vissza a rendőrségre.

 

A fokozott rendőri jelenlét eredményeként a járőrök a bűncselekmény elkövetése után rövid időn belül – egy érdi utcán – elfogták a 23 éves férfit. Előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozó hatóság kezdeményezte az előzetes letartóztatásának elrendelését.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak