Eladták a lopott dolgokat
Bucsán, egy hétvégi ház melléképületeiből loptak el elektromos és benzinmotoros kisgépeket, szerszámokat azok a fiatalok, akik ellen vádemelést javasol a Szeghalmi Rendőrkapitányság.

A Szeghalmi Rendőrkapitányságra 2014. április 18-án tett bejelentést egy gyulai férfi arról, hogy Bucsán lévő hétvégi házának garázsába és tárolójába betörtek. Elektromos és benzinmotoros kisgépek, szerszámok tűntek el, melyek értéke összesen közel 200 ezer forint. A rendőrkapitányság bűnügyi osztálya nyomozást rendelt el és ennek során a rendőrök egy bucsai férfinél megtaláltak egyet az eltulajdonított tárgyak közül. A láncfűrészt, melyet a férfi egy ismerősétől kapott, lefoglalták. Ezt követően azonosították a lopással gyanúsítható társaság tagjait. A 18 és 25 év közötti bucsai fiatalok állításuk szerint pénzhez akartak jutni, ezért törtek be a gondozott kertben álló épületekbe. Mindent, amiről úgy gondolták, hogy eladható lehet, összeszedtek és eltulajdonítottak. Egy láncfűrész kivételével mindent eladtak egy karcagi férfinek, akitől 50 ezer forintot kaptak a jóval értékesebb gépekért, szerszámokért. A fűrészt az egyik gyanúsított hazavitte, majd odaadta egy falubelinek, akitől a rendőrök lefoglalták és visszaadták a tulajdonosnak. A három fiatalt a rendőrség lopás bűntett elkövetésével gyanúsítja. A Szeghalmi Rendőrkapitányság az ügyben indított nyomozást 2014. október 7-én lezárta és az ügy iratait a gyanúsítottak ellen vádemelési javaslattal küldte el a Szeghalmi Járási Ügyészségre.