Eladták az ellopott értékeket

2015. 01. 20., k - 13:42
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mezőtúri rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták azokat a helyi férfiakat, akik az éjjel több garázst törtek fel Mezőtúron.

A Mezőtúri Rendőrkapitányság lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást három mezőtúri férfi ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két 19 éves férfi 2015. január 19-én 0 óra 30 perc körüli időben Mezőtúron az egyik lakótelepi garázssoron négy garázs ajtaját befeszítette és az egyik garázsból kerékpárokat, lemezjátszót, sarokcsiszolót, fúrógépet vittek magukkal. A két férfi az eltulajdonított értékeket az 57 éves L. Béla mezőtúri lakoshoz vitte el, aki fizetett a lopott tárgyakért.

A rendőrök a begyűjtött információk alapján azonosították és lakásukon elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat, akiket előállítottak a Mezőtúri Rendőrkapitányságra. A nyomozók L. Róbertet és R. Józsefet lopás bűntett, míg L. Bélát orgazdaság vétség elkövetésének magalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök az eltulajdonított majd értékesített tárgyakat lefoglalták és a sértettnek visszaadták.


    

                                                                     

A képen a sértett és Baranyi Zoltán rendőr törzszászlós látható.


Kapcsolódó oldalak