Elfajult a vita Tiszanánán

2023. 08. 21., h - 12:09
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták a késeléssel gyanúsítható 54 éves férfit.

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés és életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt indított eljárást egy besenyőtelki lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint 2023. augusztus 19-én délben Tiszanánán, egy családi házban egy korábbi nézeteltérés miatt két család között vita alakult, majd bántalmazni kezdték egymást, melynek során egy 18 éves férfit késsel úgy megszúrtak, hogy a helyszínen belehalt sérülésébe, míg két másik férfit sérülésekkel szállítottak kórházba.

A nyomozók a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 54 éves férfit – aki elmenekült a helyszínről ­– két órán belül elfogták, majd őrizetbe vétele mellett hallgatták ki, továbbá kezdeményezték letartóztatását.

A Hevesi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt több személy ellen is eljárást indított.


Kapcsolódó oldalak