Elfogták a bántalmazót

2024. 01. 22., h - 15:13
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyíregyházi férfi olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő belehalt sérüléseibe.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást M. Zoltán 53 éves nyíregyházi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi nyíregyházi otthonukban olyan súlyosan bántalmazta 39 éves élettársát, hogy a nő életét vesztette. A férfi a bűncselekmény után távozott otthonról, elhunyt élettársát a szobában hagyta, és több napig nem ment haza. Ilyen körülmények között hagyta felügyelet nélkül a lakásban öt kiskorú, gyámsága alatt álló gyermekét, akik közül a legidősebb, 14 éves fiú értesítette a mentőket, valamint egyik rokonukat a nő haláláról 2024. január 19-én.

A Szabolcs vármegyei nyomozók január 20-án M. Zoltánt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették. A bíróság január 22-én elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét.

A férfival szemben – amiatt, hogy a gyámsága alatt lévő öt kiskorú gyermeket halott élettársával együtt több napra egyedül hagyta – felmerült a kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja is, amit a nyomozók igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálnak. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!