Elfogták a betörőt és az orgazdát

2018. 12. 08., szo - 08:05
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki egy 22 éves és egy 48 éves helyi férfit.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság több rendbeli lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást O. Ádám 22 éves salgótarjáni lakos ellen és orgazdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt R. Tamás 48 éves salgótarjáni lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján O. Ádám 2018. december 5-én az éjszakai órákban egy salgótarjáni pékség épületének ablakát betörte, azon át az épületbe jutott, ahol egy szekrény fiókjából készpénzt, a helyiségből többféle édességet, zacskós levest, chipset tulajdonított el. A férfi megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy 2018. október elején hasonló módszerrel bement egy lakatlan családi házba és onnan laptopot, hangfalat, hangszórót vitt el. Pár nappal később a 22 éves férfi ugyanezen sértett ingatlanjának melléképületének ajtaját feszítette ki, majd onnan több fúrógépet, talicskát, sarokcsiszolót, villáskulcsokat és egyéb fém eszközöket lopott el.

A nyomozás adatai alapján O. Ádám a bűncselekményekből származó tárgyak egy részét a 48 éves férfinek értékesítette.

A két férfit a rendőrök elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók az eltulajdonított tárgyak egy részét a gyanúsítottaknál, illetve különféle rejtekhelyen felkutatták és lefoglalták. A hatóság tagjai O. Ádámot bűnügyi őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak