Elfogták a dohánybolt rablót - Videóval
Visszatért a bűncselekmény helyszínére, ahol felismerték, majd elfogták.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. Mária 51 éves budapesti lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a nő 2013. december 22-én 21 óra körüli időben bement egy Budapest XIII., Hegedűs Gyula utcai Nemzeti Dohányboltba, az ott dolgozót egy késsel megfenyegette és 50. 000 forint készpénz átadását követelte. Miután a kasszában lévő pénzt megkapta, a helyszínről elmenekült.
A trafik tulajdonosa 2013. december 31-én jelezte a kerület rendőröknek, hogy a bolt előtt ismét látták a rablás miatt keresett hölgyet, akit egy Budapest XIII., Tisza utcai társasházig követtek. A kiérkező rendőrök a helyszínen adatgyűjtést végeztek, beazonosították, majd elfogták H. Máriát. A lakásán tartott házkutatás alkalmával a nő önként előadta a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket, valamint az akkor használt ruházatát.
Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. január 2-án elrendelte a nő házi őrizetét.