Elfogták a kistarcsai rablás gyanúsítottját

2014. 08. 29., p - 11:05
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fővárosi rendőrök fogták el azt az 53 éves nőt, aki a gyanú szerint egy kistarcsai egészségügyi intézményben elkábított egy beteget, majd különféle értékeket tulajdonított el a szobájából.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az 53 éves K.-V. Klára ellen.

A jelenleg rendelkezése álló adatok szerint az 53 éves nő 2014. május 5-én 9 óra és 11 óra közötti időben bement egy kistarcsai egészségügyi intézménybe, ahol összeismerkedett egy beteggel. A sértettnek azt állította, hogy a főnővér küldött neki egy italt, amit a hátralévő vizsgálatok előtt meg kell innia. A beteg az italtól bódult állapotba került és magatehetetlenné vált. Ezt kihasználva K.-V. Klára bement a sértett betegszobájába és onnan eltulajdonította táskáját, amiben készpénz, iratok, valamint mobiltelefon volt.

A végrehajtott nyomozási cselekmények eredményeként a gödöllői rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 53 éves nőt, akinek a felkutatására tett rendőri intézkedések nem vezettek eredményre, ezért a Gödöllői Rendőrkapitányság 2014. július 28-án elrendelte a körözését.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX.-XXIII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai állampolgári bejelentés alapján 2014. augusztus 26-án megjelentek egy Budapest XX. kerületi háznál, ahol intézkedés alá vonták az 53 éves nőt. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a gödöllői rendőrökön kívül több hatóság is elrendelte K.-V. Klára körözését. A Monori Járásbíróság sikkasztás miatt, a Fővárosi Törvényszék Büntetés- végrehajtási Csoportja, pedig azért bocsátott ki ellene elfogatóparancsot, mert nem kezdte meg a rá jogerősen - lopás elkövetése miatt - kiszabott szabadságvesztés letöltését.

A fővárosi rendőrök a nőt elfogták és a Budapesti Rendőr-főkapitányság XX.-XXIII. kerületi Rendőrkapitányságra előállították, majd a további intézkedések megtétele céljából a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet részére átadták.

K.-V. Klára ellen a további eljárást a körzést elrendelő szervek folytatják le.


Kapcsolódó oldalak