Elfogták a nyírbátori rablókat

2014. 01. 30., cs - 12:16
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség kezdeményezte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akik egy idős nő sérelmére követtek el bűncselekményt.

A rendőrség ügyeletére 2014. január 29-én 13 óra körüli időben érkezett bejelentés, hogy Nyírbátorban két fiatal férfi egy utcán sétáló idős asszony kezéből kitépte a táskáját, majd elszaladtak vele. A 73 éves néni a támadás következtében elesett és megsérült. A hölgy segítségkérését egy arra járó férfi meghallotta, és az irányába menekülő egyik feltételezett elkövetőt a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta. A Nyírbátori Rendőrkapitányság munkatársai a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható másik férfit rövid időn belül elfogták, társával együtt a rendőrkapitányságra előállították és bűnügyi őrizetbe vették. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak előzetesen megállapodtak abban, hogy aznap megtámadnak valakit, akitől pénzt szereznek.

 

A Nyírbátori Rendőrkapitányság H. Sándor 23 éves és F. Zoltán 21 éves penészleki lakosok ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak