Elfogták a pesterzsébeti állatkínzót

2023. 08. 11., p - 09:56
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A férfi az utcáról szurkálta meg az udvaron ugató házőrzőt.

A kerítésen az utcáról benyúlva egy családi ház udvarán szúrt meg valaki többször egy németjuhászt 2023. augusztus 8-án este a főváros XX. kerületében. A kutyát állatorvoshoz vitte gazdája, a vérzést csak ott tudták elállítani. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság állatkínzás vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. A feltételezett elkövetőt azonosították – kiderült, hogy a közelben lakott. A nyomozás adatai szerint a férfi ugyanazon az estén egy másik kerítésen keresztül is megpróbált megszúrni egy kutyát, de azt nem találta el késével. Az 58 éves férfit augusztus 10-én fogták el a pesterzsébeti rendőrök, gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. Cs. József beismerte a bűncselekmény elkövetését, elmondása szerint megbánta, de különösebb magyarázattal nem tudott szolgálni tettére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kifosztás a buszmegállóban

Két helyi férfit gyanúsítanak a salgótarjáni nyomozók azzal, hogy 64 éves beteges, gyenge fizikális állapotú ismerősüket fosztották ki.

 

Papucsban és melegítőben menekült

A budapesti és a monori rendőrök egy 52 éves férfit fogtak el, aki nem kezdte meg a lopás és emberrablás miatt kiszabott fegyház- és börtönbüntetését.

 

Családi tragédia

Egy férfi bántalmazta nagycsécsi otthonukban élettársát, aki a helyszínen elhunyt. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt.

 

Egy nehéz nap estéje

A szegedi rendőrök előállították azt a helybéli férfit, aki bűncselekmények egész sorát követte el néhány óra alatt.

 

Jószerencsét

Ismét szabadnapos készenléti rendőr tett tanúbizonyságot elkötelezettségéről.  

 

Bonyhádon is megszervezték

A Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum aktuális ülését tartották meg a városi rendőrkapitányságon.