Elfogták a rablókat

2015. 09. 21., h - 05:27
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a kunmadarasi rablás gyanúsítottjait.

A Karcagi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két kunmadarasi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 36 éves és a 22 éves nő 2015. szeptember 19-én 19 óra 15 perc körüli időben Kunmadarason, egy egyedül élő, 72 éves férfi udvarára és a házába bementek. Az egyik nő a lakásban az idős férfi kezeit hátulról lefogta, a másik nő közben a férfi zsebeiből a pénztárcáját és a mobiltelefonját elvette, majd elmenekültek. A sértett nem érte utol a támadóit és csak másnap délelőtt mondta el, az őt meglátogató lányának a történteket. A hozzátartozó ekkor értesítette a rendőrséget.

A rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, azonosították, és még a bejelentés napján, 2015. szeptember 20-án 19 órakor elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható testvérpárt. A nyomozók az eltulajdonított mobiltelefont és a kiürített pénztárcát megtalálták és lefoglalták. A járőrök előállították a két nőt a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket. A rendőrök a terhelteket őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

 

                         


Kapcsolódó oldalak