Elfogták a rablót

2013. 12. 31., k - 10:21
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök fél órán belül elfogták a hadúszováti lakost.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. december 30-án 18 óra 50 perc körüli időben egy debreceni lakos hazafelé tartott, amikor a társasház földszintjén egy ismeretlen férfi megfogta a táskáját, amit el akart venni. A nő megszorította a táska vállpántját és megpróbálta visszahúzni, azonban az elszakadt. A rabló ezt követően áldozatát a földre lökte, majd a zsákmányával elmenekült.

A nő telefonon értesítette az esetről Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét. A bejelentést követően a helyszínre irányított nyomozók megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében. A rendőrök rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit a kapitányságra előállítottak. A nyomozók R. Józsefet gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A 62 éves férfival szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja.


Kapcsolódó oldalak