Elfogták a rendőrök a késes támadót
Rövid időn belül beazonosították, és elfogták a 66 éves vizslási lakost a salgótarjáni nyomozók.

A rendőrség ügyeletére 2021. január 6-án 23 óra 11 perckor tettek bejelentést, miszerint az egyik vizslási ingatlanban egy időskorú férfit megpróbáltak kirabolni. A salgótarjáni nyomozók a végrehajtott adatgyűjtés, és az azonnalos forrónyomos intézkedés eredményeképp öt órán belül beazonosították, és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 66 éves helyi lakost.
A megalapozott gyanú szerint a férfi röviddel a bejelentést megelőzően a település belterületén, az egyik családi ház ajtajának üvegét betörte, az ajtót kinyitotta és bement az ingatlanba. A gyanúsított ezután egy késsel a kezében pénzt követelt az időskorú sértettől, aki védekezésképp megütötte a támadót. A 66 éves terhelt ezután a helyszínről elfutott.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületébe előállított vizslási lakost a nyomozók rablás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és őrizetbe vették. A hatóság tagjai a napokban előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.