Elfogták a szexuális ragadozót

2021. 03. 13., szo - 07:52
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői rendőrök elfogták azt a 23 éves férfit, aki a gyanú szerint megtámadott és megerőszakolt egy fiatal nőt Kistarcsán.

A bűncselekmény 2021. március 9-én jutott a rendőrség tudomására, a támadó után tűvé tették a környéket, másnap este már a kihallgató helyiségben kérdezték - részben beismerte tettét.

Az előző nap történtek körülményei lassan kirajzolódni látszottak: a férfi hátulról megragadta a délután hazafelé tartó nő nyakát és egy közeli szántóföldhöz vezette. Szó nélkül lehúzta áldozata nadrágját, másik kezével tovább szorította a nyakát, miközben megerőszakolta. A nő hiába próbált szabadulni és beszélni, támadója megfenyegette, ha nem marad csendben, meghal. Kapálózás közben a nőnek sikerült a lábával eltolnia magától a férfit, amit az erőszakoskodó úgy torolt meg, hogy halántékon rúgta és ököllel arcon ütötte áldozatát, majd elmenekült a helyszínről. A nő könnyű sérülést szenvedett.

A gyanúsított elmondta, a támadás előtt kábítószert fogyasztott.

Az azóta letartóztatott 23 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.