Elfogták az Erzsébet utcai támadót

2022. 08. 17., sze - 10:31
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közösségi médiában fotótűzként terjedő támadást derítettek fel a debreceni rendőrök.

Egy közösségi oldalon terjedő bejegyzés miatt indított nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság. A poszt egy támadásról szólt. Még július 30-án éjjel az Erzsébet utcában egy férfi hátulról megragadott egy fiatal nőt, majd felemelete és több méteren keresztül vitte magával. A sértett sikítani kezdett, és mindent megtett, hogy támadója szorításából szabadulni tudjon. Erőfeszítései célt értek, a férfi elengedte, majd elfutott a helyszínről.

A nyomozók minden részletre kiterjedő felderítésbe kezdtek. Munkájuk hamar meghozta az eredményt, azonosítottak egy hosszúpályi férfit, akit a gyanú szerint kapcsoltba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A nyomozás arra is fényt derített, hogy a támadónak nem rablási szándéka volt, sokkal inkább szexuális vágyait akarta kielégíteni.

A bűnügyesek 2022. augusztus 16-án a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen fogták el a 33 éves elkövetőt. Gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, ezt követően pedig a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szexuális erőszak bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított bűntetőeljárást a gyanúsítottal szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Luxusbetörés

A budapesti rendőröknek csupán fél nap kellett, hogy azonosítsák a terézvárosi luxusmárkabolt betörésének feltételezett tetteseit. A két külföldi férfit őrizetbe vették, a több tízmillió forint értékben ellopott táskák, napszemüvegek és övek egy részét lefoglalták a nyomozók.

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

 

Költséges nyereményjáték

A csornai rendőrök a Mátrix Projekt keretében vizsgálnak egy internetes csaló által elkövetett bűncselekményt.

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.