Elgázolta, majd metszőollóval támadt rá haragosára

2015. 01. 20., k - 10:45
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a gyanúsítottat emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást B. Zoltán 51 éves vásárosnaményi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. január 19-én Vásárosnamény belterületén gépkocsival közlekedve korábbi sérelmei miatt szándékosan elütött egy előtte segédmotoros kerékpárral haladó 23 éves helyi férfit, aki ennek következtében felborult és a villanyoszlopnak csapódott. Az ütközést követően az 51 éves férfi kiszállt a gépjárműből és a csomagtartóból egy karos metszőollót vett magához, amivel életveszélyesen megfenyegette a sértettet. A 23 éves férfinak sikerült végül elmenekülnie támadója elől, melyet követően a történtekről azonnal értesítette a rendőrséget. A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentést követően a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit rövid időn belül elfogták és a rendőrkapitányságra előállították. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség B. Zoltánt őrizetbe vette és kezdeményezték előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak