Elhagyta a baleset helyszínét

2016. 02. 27., szo - 07:58
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrádi Rendőrkapitányság vádemelést javasol azzal a tiszaföldvári járművezetővel és egyik utasával szemben, aki Csanytelek külterületén sérüléssel járó közlekedési balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt.

Egy 22 éves férfi hét utasával egy Nissan Vanette gyártmányú gépkocsival közlekedett Csanytelek irányából Baks felé, 2015. december 18-án 6 óra körüli időben. A tiszaföldvári járművezető a 4519-es út 17-es kilométerszelvényéhez érve egy kerékpáros előzésébe kezdett. A gyanú szerint a gépkocsivezető a manőver során nem tartott megfelelő oldaltávolságot és elsodorta a kerékpárost. A jármű nem állt meg, utasai a segítségnyújtást elmulasztották. A kerékpáros nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

Nem sokkal később a rendőrök előállították a jármű vezetőjét és egyik utasát, akiket gyanúsítottként hallgattak ki. Ellenük segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést a Csongrádi Rendőrkapitányság. 


Kapcsolódó oldalak