Elhagyta a helyszínt

2022. 09. 24., szo - 10:00
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy ismeretlen személy közlekedett egy személygépjárművel 2021. június 7-én 15 óra 5 perc körül Misefán, Nagykapornak felé. Amikor az Ország út 23. szám előtti szakaszhoz ért, figyelmetlensége miatt neki ütközött az út szélén várakozó 32 éves nemeshetési nő által vezetett tehergépjárműnek, majd adatai hátrahagyása nélkül elment a helyszínről. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.

A megsérült járműben ülő személy látta a balesetet okozó személygépkocsi vezetőjét, továbbá az általa vezetett autó rendszámát, melyet feljegyzett, így a rendőrök rövid időn belül azonosították a balesetet okozó férfit, akiről azt is megállapították, hogy eltiltás hatálya alatt is vezetett.   

A nyomozók a személygépjármű sofőrjét, egy 55 éves szentpéterúri férfit cserbenhagyás vétség, és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.