Elhunyt nőt találtak Salgótarjánban

2021. 01. 12., k - 11:56
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nórád Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendőrség ügyeletére 2021. január 12-én 7 óra 35 perckor tettek bejelentést, hogy Salgótarjánban a közterületen egy elhunyt nőt találtak. Tekintettel arra, hogy felmerült az idegenkezűség gyanúja a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága nagy erőkkel, szakértők bevonásával megkezdte a nyomozást.

A hatóság tagjai egy főt előállítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.

 

A fel nem adott csomag ára

Soha nem adta fel az internetes hirdetésekben vásárolt eszközöket egy három tagú banda, ezzel számos sértettől csaltak ki pénzt országszerte. A szegedi rendőrök elfogták őket.

 

Felderítették

Teljes egészében megtérülhet annak a sértettnek a kára, akinek otthonából több millió forint készpénzt lopott el az elkövető.