Elkábította áldozatait, majd elvette a pénzüket

2022. 10. 06., cs - 07:51
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni nyomozók rablás és kifosztás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást az 50 éves nővel szemben.

Két hét leforgása alatt három hasonló eset történt Debrecenben 2022. április elején. Három időpont, három helyszín és három férfi. Egyikőjük sem tagadta, hogy alkoholt fogyasztott volna, viszont ketten teljes emlékezetvesztésről és magatehetetlen állapotról számoltak be, míg a harmadik sértett egyszerűen elaludt egy padon. Mire magukhoz tértek minden pénzük eltűnt, viszont az utolsó emlékük ugyanaz volt, egy középkorú nő, aki beszélgetésbe elegyedett velük.

A nyomozók azonnal az ismeretlen asszony keresésébe kezdtek, tanúkat kerestek és hallgattak meg, továbbá toxikológus szakértőt rendeltek ki, hogy kiderítsék mitől került a két férfi magatehetetlen állapotba. A szakértői vélemények alapján a vérükben nagy mennyiségű és erős nyugtatók hatóanyagait lehetett kimutatni.

Időközben a rendőrök látókörébe került egy 50 éves nő, akit a gyanú szerint kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmények elkövetésével. Gyanúsítotti kihallgatásán a helyi lakos mindent tagadott, a nála talált nyugtatókat pedig betegségeivel magyarázta.

A nyomozás adatai szerint tudatosan indult mindhárom alkalommal az éjszakába. Két sértettnek ő csempészte az italába a gyógyszereket, míg a harmadiknál azt használta ki, hogy a férfi elaludt. Tehetetlen áldozataitól az összes pénzüket elvette.

A rendőrök 2022. június 19-én őrizetbe vették a nőt, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kétrendbeli rablás, valamint egyrendbeli kifosztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott bűntetőeljárást vele szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

10 percen belül a helyszínen

Tűz ütött ki egy bölcskei háznál, a dunaföldvári rendőrök egy asszonyt mentettek ki, majd megkezdték az oltást.

 

Finn módszerrel ellenőriztek

A közlekedésbiztonsági akció során a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök 11 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

 

Megyei közgyűlési elismerések

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének és rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesének tevékenységét is elismerték.

 

Pakson tartottak értekezletet

Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot szerveztek a városi rendőrkapitányságon, melyre a környék településeinek, valamint a körzetben működő szervezetek vezetői is meghívást kaptak.