Elkötött egy kisbuszt

2024. 04. 30., k - 11:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfi úgy gondolta, hogy vezetői engedély nélkül, más autójával megy haza Debrecenből. Nem volt jó ötlet, a rendőrök őrizetbe vették.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jármű önkényes elvétele, lopás, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett és kétrendbeli lopás vétség miatt indított eljárást egy hajdúhadházi lakossal szemben.

A férfi tegnap délután Debrecen belvárosában sétált, amikor észrevett egy le nem zárt kisbuszt. Gyorsan beült, a benne lévő kulccsal beindította, majd egyenesen otthona felé vette az irányt. Miután hazaért, kipakolt az autóból, és továbbhajtott az ismerőséhez.

A kocsikázás nem tartott sokáig, a rendőrök még aznap elfogták, majd előállították. Az eljárás során az is kiderült, hogy az önjelölt sofőrnek soha nem volt jogosítványa, és korábban a bíróság eltiltotta a járművezetéstől. A nyomozók kihallgatták a 30 éves férfit, majd bűnügyi őrizetbe vették. Beismerő vallomást tett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Részrehajlás nélkül

A Budapesti Rendőr-főkapitányság visszautasítja a Mérce és a Magyar Jelen állításait.

 

Fokozott rendőri jelenlét

Hétvégén Komárom-Esztergom vármegye közútjain közlekedésrendészeti ellenőrzések várhatóak.

 

Körözött autó Nagylakon

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Újabb díler rács mögött

Egy törökszentmiklósi lakost vettek őrizetbe a rendőrök, akik környékbelieket látott el illegális szerekkel.

 

Polgárőr tartotta vissza a betörőt

Nem tudott ellopni semmit, mérgében végül egy autót rongált meg. A rendőrök kiérkezéséig a dunavecsei polgárőr visszatartotta a férfit.