Ellehetetlenítés

2024. 03. 18., h - 09:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy egészségügyi szolgáltatást nyújtó cég két munkatársa milliókért cserébe garantálta, hogy versenytársuk cégét nem szorítják ki a piacról.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indított nyomozást a BRFK egy egészségügyi szolgáltatást nyújtó cég két vezetőjével szemben, akik egy másik piaci szereplő cég tulajdonosát a gyanú szerint azzal zsaroltak meg, hogy havonta egymillió forintért cserébe a cégét nem szorítják ki a piacról, és nem veszik el az üzleti érdekeltségeit.

A piaci versenyben a kórházak számára előnyösebb árajánlatot tevő cég vezetői a nyomozás adatai szerint két alkalommal hívták találkozóra vetélytársukat. Az első találkozón, 2024. január 12-én, egy zuglói irodaházban a két férfi felvetette a cégvezetőnek, hogy amennyiben támogatói szerződést köt velük, és tagdíjként havonta egymillió forinttal patronálja az ő érdekeltségükbe tartozó céget, akkor garanciát vállalnak arra, hogy a jövőben nem veszik el érdekeltségeit az egészségügyi ellátás körébe tartozó szállítási szolgáltatások piacán. A beszélgetés során a piacvezetők megjegyezték, hogy egyéb esetben magas szintű kapcsolataikat kihasználva ellehetetlenítik a férfi cégét, és kiszorítják eddigi érdekeltségeiből is.

Az előkészítő eljárásban beszerzett adatok után az NVSZ feljelentésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya zsarolás bűntett miatt rendelt el nyomozást, és 2024. március 13-án kutatást hajtott végre az aznap elfogott két férfi lakásán. A nyomozók laptopokat, telefonokat, valamint több, a tevékenységi körükkel kapcsolatos dokumentumokat foglaltak le. A Bűnügyi Főosztály nyomozói a két férfit a büntetőeljárásban zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!