Ellopta az ott felejtett pénztárcát
Bíróság elé állítással zárta a Veszprémi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya annak a 32 éves férfinak az ügyét, aki egy veszprémi bevásárlóközpontban tulajdonította el az egyik vásárló kasszánál felejtett pénztárcáját.
A férfi 2014. február 24-én a reggeli órákban vásárolt az áruházban, majd a kasszánál sorban állva észlelte, hogy az előtte álló vásárló a pulton felejti a pénztárcáját. Ekkor azt megfogta, és ahelyett, hogy azonnal visszaszolgáltatta volna a jogos tulajdonosnak, a tárcát a benne lévő készpénzzel és iratokkal együtt eltette és távozott a helyszínről.
Az üzlet biztonsági kamerarendszerének segítségével sikerült azonosítani a tettest, aki a birtokában lévő iratokat, mint talált tárgyakat leadatta ugyan barátnőjével a Hipermarket ügyfélszolgálatán, azonban a tárcában lévő pénzösszeget magánál tartotta. A bejelentést követően a járőrök elfogták a tolvajt, aki beismerte tettét.
A férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás, amely a napokban bíróság elé állítási javaslattal zárult. Az ügy iratait az eljáró szerv a Veszprémi Járási Ügyészségnek küldte meg.