Ellopta, majd eldobta
Vádemelést javasol a rendőrség a medinai férfi ellen.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást indított lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Az elkövető a rendelkezésre álló adatok alapján 2016. július 11-én délben egy szekszárdi lottózóból eltulajdonított egy pulton felejtett pénztárcát a benne lévő okmányokkal, bank- és hitelkártyákkal valamint készpénzzel együtt.
A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 31 éves medinai lakost. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során a bűncselekmény elkövetését beismerte, valamint elmondta, hogy a lopást követően a készpénzt eltette, a tárcát pedig egy kukába dobta.
A férfi az eljárás során szabadlábon védekezhet.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek a napokban átadták.