Ellopták a bútorszéfet

2023. 10. 05., cs - 10:55
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőit.

A rendőrségre 2023. október 3-án 7 óra 38 perckor érkezett bejelentés arról, hogy betörtek egy irodába Zalaegerszegen, az Iskola közben.

Az adatok szerint az üzlet egyik értékesítője és párja ment be éjszaka a helyiségbe, ahonnan elvitték a falhoz rögzített széfet a benne lévő több millió forinttal. A tolvajok egy hónappal korábban is próbálkoztak a betöréssel, akkor nem jutottak be az ajtón, de háromszázezer forint rongálási kárt okoztak.

A nyomozók kutatást tartottak a 45 éves gyanúsított lakásában, ahonnét előkerült a pénz egy része, emellett kábítószergyanús anyagmaradványok, egy lőfegyver és lőszerek. A nővel szemben alkalmazott drogteszt pedig amfetaminra pozitív értéket mutatott. 

Elfogásukat követően mindkét személyt kihallgatták a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon lopás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.