Ellopták az idős nő táskáját
A salgótarjáni nyomozók három órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény feltételezett férfi és női elkövetőjét.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányságon személyesen tett bejelentést 2019. július 3-án 10 óra 24 perckor egy idős nő, miszerint a városban ismeretlen tettesek ellopták a táskáját. A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként három órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 24 éves salgótarjáni férfit és 22 éves mátraverebélyi nőt.
A beszerzett adatok alapján a sértett 9 óra körül a salgótarjáni buszpályaudvaron a járdára letette a hátizsákját, és attól pár méterre a padra leült. Az arra gyalogosan közlekedő 24 éves férfi és női társa a táskát – a sértett által bevásárolt élelmiszerrel, pénztárcával és a benne lévő személyes okiratokkal, valamint több tízezer forint készpénzzel – együtt magához vette, és azzal a helyszínről sietve távoztak.
A rendőrök a férfit és a társát a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták, az eltulajdonított táskát és az okmányokat pénztárcát felkutatták és lefoglalták.