Ellopták az összeköttetést

2017. 04. 30., v - 04:09
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök négy férfit hallgattak ki gyanúsítottként, akik eltulajdonítottak 80 méter „optikai kábelt” ezzel 42 településen, közel 5000 háztartásban megszüntetve a telefon, az internet és a televízió szolgáltatást.

A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közérdekű üzem működésének megzavarása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást négy hernádkaki lakossal szemben.

A gyanúsítottak 2017. március 30-án 10 óra 30 perc körül a Hernád folyó felett átívelő mintegy 80 méter „optikai kábelt” a folyó mindkét partján álló oszlopról levágták és eltulajdonították. A bűncselekmény következtében a kábel pótlásáig 42 településen, közel 5000 háztartásban és a környező hivatalokban is szünetelt a telefon, az internet és a televízió szolgáltatás.

A rendőrök azonosították, majd 2017. április 11-én elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a 22 éves B. Józsefet, a 20 éves K. Istvánt és 15 éves társukat.

A bűncselekmény negyedik gyanúsítottját, a 18 éves B. Sándort 2017. április 28-án fogták el és hallgatták ki gyanúsítottként a rendőrök.

A gyanúsítottak részletes beismerő vallomást tettek a nyomozóknak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Betörőt keresnek!

A Ceglédi nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításához.

 

Eltűnt Balogh Dániel Dominik

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves fiú megtalálása érdekében.

 

Az új úton is 90 a megengedett!

A közelmúltban átadott, Tolnát és Bács-Kiskun vármegyét összekötő Tomori Pál híd közelében visszatérően ellenőrizzük a közlekedők sebességét.

 

Álmából riadt fel a rablóra

A rendőrök másfél órán belül elfogták azt a 30 éves helyi férfit, aki betört egy komlói lakásba, majd az ott lévő sértettet is bántalmazta.

 

Kapós volt a csali

Az idei évben is Magyarország egyik legnépszerűbb halastaván, a Maconkai-víztározón rendezte meg nagy érdeklődésre számot tartó horgászversenyét a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.