Ellopták, majd eladták

2018. 04. 10., k - 07:57
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a két dombóvári férfi ellen.

A Dombóvári Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két helyi lakos ellen.

A 20 éves és a 24 éves férfi a nyomozás adatai szerint 2018 januárjában egy dombóvári bolt tetőszerkezetéről bádoglemezeket, egy telephelyről pedig gázkonvektorokat lopott el. A rongálásokkal az elkövetők mintegy 20 000, a lopással mintegy 30 000 forint kárt okoztak.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a két férfit, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. A bűncselekmény elkövetését mindketten beismerték, vallomásukban elmondták, hogy a vasakat időközben értékesítették. Az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.

A Dombóvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztályának munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek a napokban átadták.


Kapcsolódó oldalak