Előre kitervelte

2022. 10. 15., szo - 09:21
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fagyállót itatott egy férfi az apósával Szarvason. A mérgező folyadékot születésnapi ajándéknak csomagolva adta át azzal, hogy mások küldték neki. A terv azonban nem volt tökéletes, a bűntényre fény derült. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Sörösüvegbe töltött, ajándékként kapott folyadéktól lett rosszul 2021. szeptember 14-én reggelre egy szarvasi férfi. A felesége mentőt hívott hozzá, kórházba vitték, ahol 2021. szeptember 26-án elhunyt. Kiderült, hogy fagyállót ivott, azt csomagolta be neki valaki úgy, mintha a születésnapjára készült ajándék lett volna. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói kiderítették, hogy hogyan került hozzá a mérgező anyag és 2021. november 8-án elfogták és előállították az elhunyt férfi vejét. Az akkor 35 éves szentesi férfi kihallgatásán elismerte, hogy zavarta apósa alkoholista életmódja, és eldöntötte, hogy valahogy eltávolítja őt a családból. Azt tervezte, hogy megöli őt, hónapokig gondolkodott rajta, hogyan végezzen vele. Arra jutott, hogy ha mérgezésnek álcázza a bűncselekményt, akkor nem derül ki, hogy ő tette. Először 2021-ben, év elején, a februári születésnapja környékén adott a felesége édesapjának fagyállóval kevert pálinkát, ettől azonban semmi baja sem lett. Ezért 2021 szeptemberében tömény fagyállót töltött egy ismerősétől kért csatos sörösüvegbe és azt csomagolta be. Egy cédulára ráírta: „Utólag is boldog születésnapot kívánunk. Fogadd sok szeretettel Jóska és Miska.” Miután elkészült a csomag, elment az apósához és átadta neki azzal, hogy az ajándék a postaládája előtt volt, ő csak felvitte a lépcsőházból, ha már meglátta, hogy ott van. Másnap hívta a felesége szüleit, érdeklődött a hogylétük felől és az anyósa rögtön mondta neki, hogy a férje rosszul lett és kórházba került. A férfi azt állítja, ekkor már megbánta, amit tett, szerette volna, hogy a felesége édesapja meggyógyuljon, de tizenkét nap múlva meghalt. A 36 éves, letartóztatásban lévő szentesi férfit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettel gyanúsítja. A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2022. október 15-én megküldték az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.